Blogolj!

Renoir remekműve visszatért Budapestre

Történelmi léptékű gyűjteménygyarapításnak számít Pierre-Auguste Renoir Fekvő női akt című remekművének megvásárlása, ami a gyűjtemény elmúlt száz évének legértékesebb darabja.

A Szépművészeti Múzeum az alkotást a magyar kormány támogatásának köszönhetően vásárolta meg. Ezzel a szerzeménnyel már a második történelmi fontosságú gyűjteménygyarapítás történt, ráadásul igen rövid időn belül, ugyanis év elején Anthonis Van Dyck Stuart Mária Henrietta hercegnő esküvői portréja is a múzeum birtokába került.

Renoir 1903-ban festett képe 12,3 millió dollárért, vagyis 3,5 milliárd forintért került magyar tulajdonba. A Fekvő női akt (Gabrielle) hosszú és szimbolikus ívet írt le az elmúlt száz évben, ugyanis 1907-ben már láthatta a hazai közönség a Nemzeti Szalon kiállításán.

Most azonban a remekmű végleges otthont kapott a Szépművészetiben, amit május 24-től a nagyközönség is megtekinthet.

A múzeum gyűjteménye a most megvásárolt művel együtt két festményt (az 1895 körül készült Fiatal nő mellképét 1945-ben Herzog Istvántól vette meg a múzeum), tíz rajzot, két akvarellt és tizenkét sokszorosított grafikát őriz Renoirtól.

A Fekvő női akt (Gabrielle) tisztelgés a műfaj mesterei, azaz Tiziano és Ingres előtt.

A csaknem életnagyságú kép tükrözi a festő és modellje közötti bensőséges viszonyt, ugyanis a képen látható Gabrielle Renard a család távoli rokona volt, akiről a művész élete során csaknem kétszáz képet készített

 – mondta Kovács Zsófia kurátor a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Ez a mély barátság a finom ecsetkezelésen, a színek kellemes harmóniáján és a nő nyugodt tekintetén keresztül is sugárzik. A kompozíciót Renoir kisebb változtatásokkal többször is megismételte (a Fekvői női akt az első verzió), a további két változat jelenleg a Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie gyűjteményében találhatók.

Renoir tájképek helyett a női aktokon keresztül fejezte ki az igazi életörömöt úgy, hogy közben meg tudta tartani a vibráló fények és színek együttesét, ami addig leginkább az impresszionista tájképekre volt jellemző.

Renoir a festményt életének azon szakaszában készítette, amikor már ismert és elismert alkotónak számított. Először az 1905-ös Őszi Szalonon mutatták be a képet Párizsban és nem sokkal később, 1907-ben Budapesten. Az elmúlt száz évben ez az alkotás az életmű egyik kiemelkedő és legismertebb darabjává vált, ami immár a Szépművészeti gyűjteményét gyarapítja.

Az erre az alkalomra összeállított kamarakiállításon Renoir mellett Cézanne, Gauguin és Pissarro alkotásaival is találkozhat a közönség egészen augusztus 20-ig.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/73430/pics/lead_800x600.jpg
festészet,Hírek,kiállítás,Renoir,Szépművészeti Múzeum
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?