hirdetés
Blogolj!

Elhunyt Tabányi Mihály harmonikaművész

Kilencvennyolc éves korában elhunyt Tabányi Mihály harmonikaművész és dzsesszzenész, Budapest díszpolgára - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.

Tabányi Mihály 1921. február 1-jén született Pilisen. Hegedülni, zongorázni tanult, majd hét évig járt a harmincas évek legnagyobb harmonikása, a magyar származású Louis Bobula óráira. Közben kántorként, templomi orgonistaként is működött. Felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol nagybőgőzni és orgonálni tanult. 1940-ben megnyerte az országos harmonikaversenyt, majd megalakította saját együttesét, és ezzel eldőlt pályája is: harmonikás lett. 1949-től hét éven keresztül az Emke Kávéházban muzsikált zenekarával. 1950-ben elnyerte az ország legnépszerűbb  dzsesszmuzsikusa címet.

Az ötvenes évek elején a nyilvánosan is engedélyezett dzsesszelőadók közé tartozott, aki mindig jó érzékkel válogatta meg zenészeit. Együttesével tánczene címszó alatt 1954 decemberében a Magyar Rádió 6-os stúdiójában készült el a Vidám hétvége Pesten, majd 1956-ban már az In The Mood is lemezre kerülhetett. Egy újabb esztendő elteltével pedig megszületett a Boogie a harmonikán című lemez, amely az első magyar west coast stílusú felvétel volt. Kísérte Karády Katalint, Honthy Hannát és Sárdy Jánost, majd Vámosi Jánost és Záray Mártát is. A Szovjetunióban 52 ezer kilométeres koncertkörutat tett együttesével. Nyugatra is rendszeresen járt, Amerikába is eljutott, 1976-ban, az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján a Kennedy Centerben lépett fel, később George Bush elnök jelenlétében is játszott. Itthon felkérték, hogy vállalja el a főiskola harmonika tanszakának vezetését, de az ajánlatot nem fogadta el.

Számos magántanítványa volt, és a koncertezéssel sem hagyott fel. Versenyművet írt harmonikára és szimfonikus zenekarra. 2000-ben EMeRTon Életműdíjat, 2006-ban Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott, 2002-ben Pilis, 2007-ben Budapest díszpolgárává választották. Művészetét, valamint több mint 70 saját szerzeményét hangfelvételek és kották őrzik. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.

Mészáros Sándor Sunyó így emlékezik meg róla:

Tabányi a 40-es, 50-es évek sztárzenésze volt, de hogy mekkora, azt a mai zenei ízlésünkkel még elképzelni sem tudjuk.
Nagy.
Nagyon nagy...
Persze arról aki kettő híján száz évet megélt már, sok történet kering – tán még igaz is.
Játszott Cziffra Györggyel, Pege Aladárral, Kovács Gyulával, a Bergendy fivérekkel – de külhonban fellépett Doris Dayjel és Frank Sinatraval is.
Kísérte Karády Katalint, Honthy Hannát és Sárdy Jánost, no meg Vámosi Jánost és Záray Mártát.
Az egyik leghíresebb legenda Kodályhoz köti:
1940-es években egy alkalommal bevitte a Zeneakadémiára a harmonikát, ahol Tibay Zoltán nagybőgő művész azzal fogadta, hogy kellene egy nagybőgő-harmonika koncertet írni.
Ez egyedülinek számított, ugyanis abban az időben még nem született ilyen zenei alkotás – azóta se nagyon.
Elkezdtek gyakorolni, s váratlanul belépett Kodály Zoltán.
Ekkor a harmonikán megszólalt egyebek közt a Székely fonó és más népzenei művek.
Ezek után Kodály nagyot nézett, mivel a harmonikát nem ismerte igazán, és azt mondta, hogy elismeri a harmonikát koncerthangszernek, ha Tabányi játszik rajta....
Mesélik, hogy egyszer Jerevánban eljátszotta kétszeres tempóban a Kardtáncot, mire Hacsaturján felment a színpadra és átölelte.
E szomorú percben öröm visszaemlékezni rá, hogy egyszer Mártonffy Miklós vendége is volt a Pannon Rádió Éjszakai kávéházában...
Isten nyugosztalja,, Művész úr!

Tabányi Mihályt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Címkék: Gyász, Hírek, zene
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/75545/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,Hírek,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?