hirdetés
Blogolj!

Bérczes László, a színház és a szabadság szerelmese

Bérczes László a ma már ritkaságszámba menő igazi polihisztorok közé tartozik, hiszen amellett, hogy Jászai Mari-díjas magyar rendező még tanár, szerkesztő, dramaturg, fesztiválszervező és az Ördögkatlan Fesztivál társigazgatója is egyben. Soha nem unatkozik: rendszeresen publikál szakmai folyóiratokba, ahová elsősorban színházi kritikákat, esszéket és interjúkat ír, valamint több könyv is fűződik a nevéhez.

Bérczes 1951. február 15-én született Tiszanánán. Általános- és középiskolai tanulmányait Egerben végezte, majd 1976-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem angol-német szakán szerzett diplomát. Az ezt követő években a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban nyelvtanárkén dolgozott, ahol több évfolyam osztályfőnöke is volt.

A nyolcvanas évektől egyre jobban vonzza a színház világa: 1984-től olyan neves színházi szakmai folyóiratokat szerkesztett, mint a Film Színház Muzsika vagy a Magyar Napló, azóta is rendszeresen publikál.

1996-ban részt vett a Bárka Színház megalapításában, ahol 2011-ig művészeti tanácsadóként, valamint rendezőként is tevékenykedett.

Ugyanebben az időszakban fűződik nevéhez a Bárka Színház berkein belül működő Hajónapló Műhely vezetése is, mely kritikus- és dramaturgképző műhelyként lett ismert. Majd 2011 és 2017 között rendező-dramaturgként a kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott.

Részlet a Szigorúan ellenőrzött vonatok c. előadásból

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

Művészeti vezetőként, rendezőként és dramaturgként olyan szakmai- és közönségsikert aratott előadások fűződnek a nevéhez, mint például a Mulatság, az Előhívás vagy a Hazatérés. Kaposvári rendezései: Vaknyugat, Bányavakság, Tél, Szigorúan ellenőrzött vonatok, A gát, Rivaldafény. Emellett pedig előszeretettel és nagy sikerrel rendezi Háy János drámáit: A Pityu bácsi fia (Beregszász), A Gézagyerek (Szabadka), Nehéz (Bárka Színház), A halottember (Szkéné Színház).

A színház mellett az írásban is otthon van, hiszen olyan beszélgetőkönyvek szerzője, mint A végnek végéig (Paál István), Székely körvasút (Tompa Miklós) vagy a Talált ember (Kovács Lajos).7

Fotó: moly.hu

A két legutóbbi, Cseh Tamással és Törőcsik Marival készített beszélgetőkönyve pedig 2007-ben és 2016-ban jelent meg. 

Igazi polihisztor révén 1998 óta a színházi munka és az írás mellett még fesztiválszervezéssel is foglalkozik, melynek eredményeképpen az elmúlt években több ismert fesztivál megálmodója és megvalósítója is volt, köztük az Ördögkatlan Fesztivál és Bárka Színházi Fesztivál.

Bérczes Lászlóval az idei KŐFESZTEN találkozhatsz augusztus 10-én, délután 17:30-tól.

További információk a fesztivál Facebook oldalán és Instagramon.

(Forrás: wikipedia, Borító: nullahategy.hu)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/75685/pics/lead_800x600.jpg
Bérczes László,Cseh Tamás,Eseménynaptár,fesztivál,Kőfeszt,könyv,program,színház
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?