Blogolj!

Október 11-én búcsúznak Sára Sándortól

Október 11-én, pénteken 15 órakor tartják Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjának búcsúztatóját a budapesti Szent István-bazilikában gyászmise keretében, a katolikus egyház szertartása szerint - tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

A gyászmisét Snell György püspök mutatja be.

Sára Sándor, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója életének 86. évében, szeptember 22-én, vasárnap hunyt el. A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.

Meghalt Sára Sándor

Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család vasárnap az MTI-vel. Lehet, hogy kevesen tudják, de Sára Sándor 1933. november 28-án született a Galga-menti Turán, ahol apai nagyapja vasutas volt. Anyai ágon Jászberényből származik, szintén vasutas családból.

Sára Sándort az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. saját halottjának tekinti.

(Borító: wikimedia.org)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/84448/pics/lead_800x600.jpg
búcsúztatás,film,Hírek,Sára Sándor
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?