Blogolj!

Meghalt Tóth-Máthé Miklós

Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, színművész – közölte a család kedden.

Tóth-Máthé Miklós 1936. július 7-én született Tiszalúcon. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként. Erről az időszakról évtizedekkel később megírta Pecúrok című regényét, amely kötelező, vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban.

A Sárospatak után a debreceni református gimnáziumban tanult tovább, középiskolai tanulmányait a miskolci Kilián gimnázium esti tagozatán fejezte be. Közben a Betonútépítő Vállalatnál figuránsként dolgozott, mellette pedig miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt.

Részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál.

1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Kilenc évig vidéki és fővárosi színházakban játszott, feltűnt filmekben is.

Édesanyja vezetéknevét is felvéve Tóth-Máthé Miklósként kezdte meg írói munkásságát. Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok. Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit több mint 30 könyv követett. Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték. Előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak, a többi között Méliusz Juhász Péternek, Károli Gáspárnak, Szenci Molnár Albertnek az alakját több művében is megörökítette. Utolsó megjelent regénye, a Számadással Istennek tartozom, Kálvin Jánosról szól.

Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvétel, tévéfilm készült. Tóth-Máthé Miklóst 1999-ben szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgárává választották. A többi között megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a József Attila-díjat is.

A család MTI-hez eljuttatott közleménye szerint

életének utolsó pillanatáig dolgozott, Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét. Művében életének azokat a történeteit gyűjtötte össze, amelyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak.

Tóth-Máthé Miklóst Tiszalúcon helyezik örök nyugalomra.

(Borító: blikk.hu, Fotó: furediut.hu)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/84864/pics/lead_800x600.jpg
film,Gyász,irodalom,színház,Tóth-Máthé Miklós
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?