Blogolj!

"A főépítész fogja be a száját!" – Elszabadultak az indulatok a Notre-Dame újjáépítésének kapcsán

Máris parázslik a hangulat a Notre-Dame újjáépítésének tervei kapcsán, miután a székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos nemes egyszerűséggel arra kérte az épület eredeti formájában való helyreállítást szorgalmazó főépítészt, hogy “fogja be a száját”.

A székesegyházban április 15-én keletkezett tűzvész elpusztította a huszártornyot és a gerendázatot. Az eset másnapján Emmanuel Macron elnök úgy nyilatkozott, hogy öt év alatt szeretné helyreállíttatni a székesegyházat, azonban ezt a határidőt sokan túl szorosnak találják.

Erre pedig még az is rájön, hogy az újjáépítők két táborra szakadtak: az “ortodoxokra”, akik azt követelik, hogy a 19. században helyreállított műemlék azonos mása épüljön fel a Viollet-le-Duc által tervezett huszártoronnyal. Ehhez a táborhoz tartozik a székesegyház főépítésze, Philippe Villeneuve is.

Illetve ott vannak a “modernisták”, – köztük maga a köztársasági elnök is – akik sokkal inkább újító kézzel nyúlnának az új építményhez, rajta hagyva a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát.

Én annak a helyreállítását szorgalmazom, ami már megvan. Vagy az lesz, hogy eredeti formájában helyreállítom és akkor azt én csinálom, vagy kortárs huszártorony lesz, de akkor azt mást fogja megcsinálni

mondta Philippe Villeneuve még októberi rádióműsorban.

A két tábor közötti vitt pedig csak tovább mélyítette Jean-Louis Georgelin, a katedrális helyreállítást vezető kormánybiztos, korábbi vezérkari főnök, egy parlamenti bizottsági meghallgatáson, ahol nem fogta vissza magát a katedrálisban 2013 óta dolgozó főépítésszel kapcsolatban.

Jean-Louis Georgelin

“Ami a főépítészt illeti, már elmagyaráztam neki, hogy fogja be a száját, és hogy okosan haladjunk előre annak érdekében, hogy a legjobb döntést hozzuk meg a Notre-Dame, Párizs, mindenki számára”

– fogalmazott a kormánybiztos, aki szerint a huszártorony kérdése csak 2021 elején lesz majd napirenden.

Jean-Louis Georgelin továbbá megerősítette: az a cél, hogy az államfő által is említett ötéves intervallum alatt befejeződjenek a helyreállítási munkálatok.

A katedrális még mindig veszélyben van. A stabilizációs fázis még nem fejeződött be. Majd akkor lesz vége, ha a (tűzvész előtt felállványozott) huszártorony korábbi állványzatát teljesen elbontották

– jelezte a kormánybiztos. A tél beköszöntével “nem kizárt, hogy egy erős szél destabilizálja az állványzatot” – tette még hozzá Georgelin.

(Borító: infostart.hu, Fotó: lesechos.com)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/86045/pics/lead_800x600.jpg
építészet,Hírek,Notre-Dame,Párizs
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?