Blogolj!

Huszadik alkalommal adták át a Szent Erzsébet rózsája díjat

Az irgalmasság és szolgáló szeretet erényeinek elismerésére és a díjazott személyes példájának felmutatására alapított díjat először vehették át külföldi személyek.

Fotó: Magyar Kurír

1999 decemberében alapította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája díjat, melyet minden évben Erzsébet napon adnak át. A díjjal azokat a személyeket szeretnék kitűntetni, akik Erzsébet példáját követve, elismerést nem várva szolgálják az elesetteket, gyengéket.

Ebben az évben Erős Klárát, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntesét és Marie-Rose Pauwelst és John Van Mieghemet, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon támogatóit választották ki a testület tagjai.

Erős Klára több mint húsz éve a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntes munkatársa. A körmendi plébániai karitászcsoportot tizenegy éve alapította meg, a város mellett a környező öt település rászorulóit is ellátják munkatársaival. Segített megalapítani a csákánydoroszlói és a nádasdi plébániai karitászt, így naponta negyven-ötven családnak tudnak támogatást nyújtani.  A 2017-ben elindult cigánypasztorációs programok létrejöttében is kiemelkedő munkát végzett. Tavalytól aktívan közreműködik a körmendi Család- és Karrierpont munkájában. Különösen nagy odafigyeléssel támogatja az időseket és a betegeket.

Marie-Rose Pauwels közel 32 éve elkötelezett támogatója és önkéntese az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonnak, amely a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működik. Marie-Rose a Technisch Instituut Sint-Carolus Sint-Niklaas (Belgium) tanáraként 1987 óta minden év tavaszán húsz-huszonöt fős diákcsoporttal látogatott el az otthonba kéthetes szakmai gyakorlatra. Adománygyűjtő munkája is példaértékű: évente kétszer küld kamionnyi adományokat az otthon lakói számára.

John Van Mieghem katolikus családban nevelkedett, két gyermeke és öt unokája van. Felesége elvesztése után sokféle önkéntes munkában vesz részt szerte a világban. Marie-Rose-zal együtt 1987-től kezdve minden év tavaszán ő is ellátogat az ipolytölgyesi otthonba. John nyugdíjba vonulása óta, szponzorokat toboroz az otthon tárgyi feltételeinek javítására. Neki is köszönhető, hogy az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon nemzetközileg is elismert lett. Több mint harminc éve végzett munkája, elkötelezettsége az otthonban élő közösség számára felbecsülhetetlen.

Az ünnepi díjátadón jelen voltak többek között Michael August Blume apostoli nuncius, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az MKPK számos tagja, az állami élet képviselői, köztük Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a diplomáciai testületek tagjai. A díjat Veres András az MKPK elnöke adta át.

A Szent Erzsébet rózsája díj egy 95 mm átmérőjű bronz érem, mely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán a következő felirat olvasható: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/86332/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?