Blogolj!

„Ugyanazokra a létkérdesekre keressük a választ, mint Ady”

Lázár Csaba Arany János balladáival járja már hosszú ideje az országot, most viszont Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából a költő tiszteletére is irodalmi esttel készült "Így nem fogok sohse meghalni" címmel. A Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából jött létre az az előadás-sorozat, aminek segítségével most tovább élhet Ady öröksége. A költő munkásságáról, megítéléséről és hatásáról kérdeztük a Kazinczy-díjas színművészt. Blogstar-interjú.

- Mennyiben más (amennyiben tényleg más) ez a felkészülés, mint Arany esetében?

- Az estek általában ugyanúgy születnek meg. Először a gondolat, aztán a cél, hogy miért fontos elkészülnie, aztán a hosszú anyaggyűjtés, olvasás. Ez hónapokig, évekig is tarthat. Utána jön a válogatás. Melyik mondhatóbb előadói szempontból, melyik jut el hamarabb a befogadóhoz. Az előadáson egyszer hallja a néző, fontos, hogy elsőre megértse. Aztán a hasonló anyagok közül kiválasztani a leghatásosabbat. Például Ady esetében a magyarság-versek közül szűkíteni az elhangzókat. Ez a legnehezebb szakasz. A sok kedvenc közül egyet választani. Ami nem kerül be, nem fog hiányozni. Csak nekem. Aztán a kiválogatott anyagokat sorba tenni, felépíteni az ívét. Aztán már csak tanulni kell és előadni.

- Ady Endre sokkal megosztóbb volt, mint Arany. Ezt figyelembe veszi az előadás közben? Kihasználja a költő ezen vonását, hogy izgalmasabbá, provokatívabbá tegye az előadást?

 - Nem a provokáció vezérelt, egyszerűen az érzelmi hullámzásai adták ezt a lehetőséget. Az elszánt, a kétségbeesett, a meg nem értett, a szerelmes, a váteszi képesség terhe mind jellemző rá. Nagyon sűrű, izgalmas egyéniség volt. Azért választottam a bizalmas, hozzá közel álló emberekkel folytatott levelezéseit, mert ezekből a legletisztultabb, a legőszintébb gondolatai rajzolódtak ki. Szándékosan nem a botrányaival akartam foglalkozni: az alkoholizmusával, a betegségével... Nagyon veszélyesnek és felelőtlennek tartom, amikor egy-egy mondatot kiragadnak az életműből és aktuálpolitikai célokra használják fel, igazolva vélt, vagy valós igazságukat, vagy a magánéleti gyengeségei alapján dobják ki a műveit. Ezen az alapon sok művészre nem kellene emlékeznünk. Azt, hogy ez mekkora kereszt volt a számára, csak ő tudta és a Teremtője. Tartozzon ez rájuk. A ránk hagyott életmű túlmutat ezeken. Teljesen mindegy, hogy melyik felekezethez tartozott, ha tartozott egyáltalán, ha meg tudta írni Az úr érkezése című verset. Vagy, hogy szabadkőműves volt-e, ha megírta A hőkölés népe című verset.

Lázár Csaba

 - Mit gondol, másképp viszonyul a közönség Adyhoz, mint Aranyhoz? Más energiákat mozgat meg a két költő?

- Egészen biztos. Két teljesen más egyéniség, teljesen más történelmi korban. Más nyelvezet, más életút, életvitel, de mindkettő szenvedélyesen szerette az anyanyelvét, a hazáját és az életet. Ady szóképei nem hiszem, hogy érthetőek más nyelven, ahogy Aranynál is vannak olyan szóalkotások, amelyek csak magyar agy számára leképezhetőek. A két költő rajongótábora biztosan nem fedi le teljesen egymást.

- Ön szerint mi az oka annak, hogy Ady száz évvel halála után is népszerű a mai emberek számára?

- Akár ma is élhetne. Ez persze inkább szomorú, mert azt jelenti, hogy ugyanazokkal a problémákkal foglalkozunk, ugyanazokra a létkérdesekre keressük a választ, mint ő akkor. Talán ezért is érzi közel magához a mai ember is. A mai világpolitikai helyzet legalább olyan bonyolult és kiélezett. A magyarságon belüli megosztottság ma is létező gond, ahogyan a pusztulásba rohanó nemzet az ő korában, Trianon árnyékában, valós vízió volt, a 100 évvel későbbi jelenkori szétszabdalt ország- és nemzettest sebeire ma sincs gyógyír. A határokon átívelő Európa gondolata nem hozott megoldást, a lelki-szellemi egyesítés várat magára. Szívesen olvasnék ma is tőle egy-két erről szóló publicisztikát.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/87446/pics/lead_800x600.jpg
Ady Endre,előadás,Interjúk,irodalom,Lázár Csaba
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?