Blogolj!

„A színjátszással olyan kapuk tárulnak ki bennünk, amelynek a létezéséről sem tudtunk” - Emlékezés Lukácsi Hubára

Január 15-én hunyt el a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Lukácsi Huba, akinek közösségformáló és ifjúságnevelő tevékenysége több nemzedéket meghatározott. Harminc évig vezette a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium színjátszó körét, ami szépen lassan ismert tehetséggondozó műhellyé vált. Nem csupán egy magyartanár volt, hanem egy olyan előadó, egy olyan igazi gondoskodó személyiség, akihez nem véletlenül jártak vissza volt diákjai is előadásokra, gyakran még évtizedekkel az érettségi után is.

Ha az ember szenvedélyesen szereti a munkáját, nem hagyja abba csak azért, mert elért egy bizonyos kort

- vallotta Lukácsi Huba.

Lukácsi vonzódása a színpadhoz nem a Latinovits Diákszínpaddal indult, remek előadói vénáját már fiatalon kialakította, amikor rendszeresen gitározott és énekelt, valamint szolnoki oktatói évei alatt ismerkedett meg a színház mindennapjaival is. Megtapasztalta, hogy a tanítás egyik fontos eszköze az előadásmód, amit akár színpadi elemekkel és legfőképp kellő empátiával lehet vegyíteni annak érdekében, hogy a diákoknak könnyebb, élvezetesebb legyen a tanulás.

Lukácsi Huba ezt alkalmazta már pályája elején, ahogy fogalmazott:

A Szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban kaptam három végzős osztályt. Magyarból kellett leérettségiztetnem őket. Az első alkalommal, amikor bementem az egyik osztályba, az egész társaság háttal ült a katedrának – ezzel nyilvánították ki, hogy ők szerfelett kedvelik az elődömet, Gelléri Juditot, és erre feljön valaki, aki negyedik osztályban átveszi őket, ami teljesen nonszensz. Miközben mindez kényszerből történt, azért, hogy kilegyen az óraszámom. Gondolkodtam, mit csináljak: szóljak az igazgatónőnek? Aztán rájöttem, ezek a gyerekek éppen olyan vagányok, mint amilyenek mi voltunk ennyi idős korunkban, úgyhogy belefogtam a magyarórába. Bemutatkoztam, és arról kezdtem beszélni, milyen elképzeléseim vannak a magyartanításról. Egyszercsak felém fordult valaki, aztán még valaki, majd a többiek is, sorban, végül, egy fél óra múlva már mindannyian a „jó irányba” néztek.

Az érzékenységet és bizalomra épülő kapcsolatot Budapestre is vitte magával 1980-ban a József Attila Gimnáziumba (a rendszerváltás után újra Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium), ahol elkezdett diákszínjátszással foglalkozni. Ekkor alakult ki legendássá vált színjátszóköre, ami 1992 óta a Latinovits Zoltán Diákszínjátszókör nevet viseli.

A tanítás mellett mindig kerestem másfajta kifejezési lehetőséget is – amit a hatvanas évek közepén valóban Szolnokon kezdtem, és miután a körzeti rádió is rögzített pár fellépésemet, amelyeket el is küldtek a Magyar Rádió Zenei Osztályára, 1972 és 1984 között rendszeresen készítettek velem népzenei felvételeket. Azt hiszem, ha nem lett volna párhuzamosan ez a másmilyen önkifejezési lehetőségem, nem is bírtam volna a tanítást évtizedeken keresztül.  

Tanítványi között olyan nevek is megfordultak, mint Schneider Zoltán, Péterfy Bori, Endrédy Gábor, Kovács András Péter, Takács Bence, Süveges Gergő vagy Lázár Csaba Kazinczy-díjas színész, az MKR vezető bemondója, a Latinovits Zoltán Diákszínpad örökös tagja, aki így emlékezik vissza Lukácsi Hubára:

Nagyon sok gondolat kavarog most a fejemben. Huba elvesztésével lezárult egy korszak. A klasszikus, konzervatív értékrend sallangmentes színházi megjelenítésének korszaka. Tanárként, színházcsinálóként nemzedékeket nevelt fel, iránytűt adva a kezükbe.

Lukácsi Huba emléke és munkássága halála után is ottmarad a színpadon és az egykori tanítványok lelkében.

(interjúanyag forrása: tehetseg.hu)

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/89037/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,irodalom,Lukácsi Huba,színház
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?