Blogolj!

Az Árpád-ház Programon belül megújul és bővül a székesfehérvári múzeum főépülete

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum főépülete, az egykori rendház 2020. február 3-án (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A 21. századi múzeumi tér kialakításához csaknem 5,5 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány, amelyet a város 189 millió forinttal egészít ki.

A 2013-as kihelyezett kormányülésen merült fel az Árpád-ház Program gondolata, majd 2017-ben született az a kormánydöntés, miszerint az 2022-es Árpád-házról szóló kiállítás Székesfehérváron valósul meg.

Hosszú utat tettünk meg és sok munkánk van a most elkezdett felújításban, amely után méltó kiállítással emlékezhetünk majd Árpád-házi királyainkra

 – fogalmazott Vargha Tamás, az Árpád-ház Program kormánybiztosa.

Ezzel a székesfehérvári kulturális élet nagyon fontos eleme újul meg: új és 21. századi terek nyílnak majd a múzeumban, amely külsőleg megőrzi eredeti formáját.

A műemléki védettség alatt álló, egykori rendház épületét 1756-ban építették, sokáig ennek megfelelően is használták és csak 1980-ban kapta meg a múzeum a barokk stílusú épületet. A csaknem háromezer négyzetméteres épület a jelenlegi gazdasági udvar részbeni beépítésével bővül mintegy 620 négyzetméterrel, ebben az új szárnyban alakítják ki a fogadóteret és a kiszolgáló helyiségeket, míg az eredeti épületrészekben - a felújítást követően - a kiállítóterek lesznek.

A fejlesztés keretében létrejön egy több mint ezer négyzetméteres, szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú kiállítótér, amely alkalmas exkluzív időszaki és állandó régészeti, valamint történeti kiállítások rendezésére.

2022 az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója ünnepi év lesz Székesfehérváron, ebből az alkalomból nyílik majd meg az Árpád-házat bemutató nagykiállítás, amely a kor jelképértékű hazai emlékeit eddig soha nem látott teljességükben mutatja be, illetve "hazahozza" bemutatásra a külföldre elszármazott emblematikus tárgyakat is.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/89955/pics/lead_800x600.jpg
Árpád-ház,fejlesztés,felújítás,Hírek,kiállítás,Székesfehérvár,támogatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?