Blogolj!

Elhunyt Sulyok Tamás, karmester, tanár

Sulyok Tamás átveszi az A Győri Városháza Ezüst Emlékérme kitüntetését / Fotó: Győri Filmharmonikusok Zenekar hivatalos Facebook-oldala

Életének 90. évében elhunyt Sulyok Tamás magyar karmester, tanár. A Győri Filharmonikus Zenekar egykori igazgatóját otthonában érte a halál február 4-én – tudatta a zenekar vezetőségével a karmester lánya, Sulyok Márta.

Sulyok Tamás 1930. május 19-én született Budapesten. 1954 és 1958 között a debreceni Csokonai Színház karigazgatója és karmestere volt, ahol többek között a Márta, avagy a richmondi vásárt, a Pillangókisasszonyt és A cigánybárót vezényelte. A Csokonai Színház után a győri Kisfaludy Színház zenei vezetője volt 1958 és 1959 között, majd 1961-ig a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karmestereként működött.

Sulyok Tamás 1961-től 1971-ig az Országos Filharmónia karmestere és a Magyar Állami Hangversenyzenekar igazgatója volt. Ezután, 1971 és 1984 között az Internationale Musiktage Konstanz művészeti vezetőjeként és a Südwestdeutsche Philharmonie főzeneigazgatójaként tevékenykedett, majd a Győri Filharmonikus Zenekart igazgatta 1984–1989 között.

A karmester évtizedek óta Németországban élt.

Címkék: Gyász
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/90736/pics/lead_800x600.jpeg
Gyász
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?