3816-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma
Újabb négy krónikus beteg veszítette életét a koronavírus-járványban, viszont már alig négyszázan vannak kórházban.
Blogolj!

A kulturális élet nem áll meg, csak átköltözik a netre

Nem kell magyarázni, hogy mekkora problémát jelent a járvány az egész világon, ami természetesen a kulturális életet is igen komolyan befolyásolja. A színházak, mozik, múzeumok bezártak, de van megoldás arra, hogy ne maradjunk tartalom nélkül.

Ahogy már több alkalommal is beszámoltunk róla, sok intézmény vagy kiadó alkalmazkodott a jelenlegi helyzethez és a színházteremből vagy épp a könyvesboltból egyszerűen átköltöztek az internetre.

Így tett többek között

a Műcsarnok, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, a Várkert Bazár, a Budapesti Francia Intézet és több más kulturális intézmény is, azaz ingyenesen elérhető online kulturális tartalmakkal jelentkeznek ezentúl.

A Műcsarnok saját aktuális kiállításainak virtuális sétáit készítette el és tette elérhetővé. A látogatók így az intézmény kényszerű zárva tartása alatt számítógépük előtt ülve tekinthetik meg a Párizsban élő magyar képzőművész, Major Kamill Papírok-rácsok-akkád című kamaratárlatát, a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítását, valamint Paolo Ventura sajátos hangulatú velencei fotográfiáit.

Számos online tartalmat tölt fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) is: az aktuális kiállításokból mutatnak be érdekes műveket, tesznek közzé letölthető feladatokat, interaktív tartalmakat, de az FMC YouTube csatornája is számos videóval várja az érdeklődőket.

Új, közös projektet indított a Kecskeméti Médiacentrum és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház is: a teátrum művészei és dolgozói minden nap felolvasnak egy gyerekeknek és egy felnőtteknek szóló mesét, novella- vagy regényrészletet.

A Várkert Bazár Várkert Irodalom - Aposztróf című műsora a karantén idején is jelentkezik irodalmi beszélgetésekkel. Az első, keddi élő bejelentkezése Örkény István munkásságát járja körül Udvaros Dorottya színművésszel és Juhász Anna irodalmárral.

A járvány idején zárva tart a Francia Intézet Médiatára is, ám az érdeklődők most három hétig ingyenesen próbálhatják ki az online könyvtárat, és a honlapon elvégzett regisztráció után ingyenesen tölthetnek le francia nyelvű e-könyveket, napilapokat, folyóiratokat, filmeket, zenéket és hangoskönyveket.

A koronavírus-helyzet miatt későbbi időpontra halasztották a Vad erdők, vad bércek című film mozibemutatóját, a film alkotói, Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika azonban a Youtube-on ingyenesen hozzáférhetővé tették három korábbi természetfilmjüket, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát.

A Budapest Varieté a 2019-es és 2020-as előadásait adja le Facebook-oldalán csütörtöktől vasárnapig két-két részletben.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/92285/pics/lead_800x600.jpg
film,könyv,koronavírus,online tartalom,színház
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?