Blogolj!

II. János Pál születésének 100. évfordulójára emlékeztek meg Lengyelországban

Lengyelországban már vasárnap óta tartanak a megemlékezések II. János Pál születésének 100. évfordulója alkalmából. Az előző hetekben több intézmény a pápa életét és tanítását felidéző honlapot indított, pótolva ezzel a koronavírus-járvány idején elmaradt tömegrendezvényeket.

A fő ünnepségek a pápa szülővárosában, a dél-lengyelországi Wadowicében zajlanak. Hétfőn a II. János Pál életéhez szorosan kötődő Krakkóban mutat be szentmisét Marek Jedraszewski érsek, este pedig a krakkói érseki palota falára vetített, interneten közvetített lézerelőadással is megemlékeznek az évfordulóról.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban felavatta az egykori berlini fal darabjából készült emlékművet a II. János Pál és Wyszynski Prímás Múzeum előtt. Az avatás során II. János Pál pápa a kommunista rendszer felbomlásában betöltött történelmi szerepét méltatta:

Szent II. János Pál megváltoztatta a világ történelmét, az ő lelkipásztori tevékenysége nyomán létrejött Szolidaritás mozgalomnak köszönhető, hogy megbukott a kommunizmus.

Hatott az emberekre a pápa mély hite abban, hogy "a két szörnyű totalitarizmus árnyékában is arra vagyunk hivatva, hogy a jót terjesszük". Ezt a hitet egyre többen osztották, míg végül (...) egész Lengyelországra, az egész világra kiterjedt" - jelentette ki Morawiecki.

Karol Wojtyla (1920-2005) krakkói bíboros érsek 1978-ban lépett a pápai trónra. Pápává választása a kommunista országokban sokakban reményt ébresztett. Hivatalosan folytatta az elődje, VI. Pál által kezdeményezett, a szovjet blokk kormányaival megegyezésre törekvő keleti politikát, egyúttal aktív lelkipásztori tevékenységre, a keresztény értékek terjesztésére bátorította a nemzeti egyházak vezetőit.

Első, 1979-es lengyelországi zarándoklata az első volt, amelyet egy katolikus egyházfő tett a vasfüggönyön túlra. A varsói pápai misén elhangzott szavait: "Jöjj el, Szentlélek, Úristen, és újítsd meg a föld színét, e föld színét!" többen kapcsolatba hozták a Szolidaritás független szakszervezet 1980-as megalapításával. Ezt követő, 1983-as lengyelországi útját "a remény zarándoklatának" nevezték, a harmadik, 1987-es pápai látogatás pedig megelőlegezte a rendszerváltást, az ahhoz vezető kerekasztal-tárgyalásokat.

II. János Pált 2014-ban avatták szentté. Idén május 7-én a krakkói egyházmegyében megkezdődött szüleinek, Emilia Wojtylának és idősebb Karol Wojtylának boldoggá avatási pere.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/95002/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,II. János Pál,Lengyelország
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?