Blogolj!

Jó hír a fesztiválszervezőknek: már lehet pályázni a könnyűzenei fesztiválok támogatására

Megjelent az a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500-nál nagyobb létszámú könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja.

Az Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt pályázat célja, hogy a fesztiválpiac szereplői talpon maradjanak, és a szektor újraindulásakor színvonalas programkínálatot és minőségi infrastruktúrát kínálhassanak a látogatók számára.

A kiírás szerint támogatásban azok az 500 fő feletti, alkalmi zenés, táncos szabadtéri rendezvények részesülhetnek, amelyek zenei programja kifejezetten könnyűzene központú, belépőjegy-kötelesek, és minimum 3 egymást követő napon, legalább napi 2 könnyűzenei programmal kerülnek megrendezésre. További feltétel, hogy a fesztiválok 2020. előtt legalább 3 egymást követő évben megvalósultak, azonban idén a Covid-járvány miatti tiltás következtében elmaradtak, vagy csak jelentősen csökkentett programmal valósultak meg.

    A pályázat során igényelhető támogatás minimum összege egymillió forint, maximum összege a 2019. évi nettó fesztiváljegy-bevétel 10 százaléka, de legfeljebb 35 millió forint. A támogatás mértéke 100 százalék.
A támogatás folyósítása egy összegben, előlegként történik, a folyósításnak nem feltétele saját forrás biztosítása, illetve rendelkezésre állása.
    
A pályázati kiírás előkészítését az MTÜ koordinálta, fesztiválszervezők és zeneiparban dolgozó szakemberek bevonásával. Erre a célra munkacsoport alakult, melynek vezetője Lobenwein Norbert, fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke. Tagjai: Borsa Kata, fesztiválszervező, a Magyar Fesztiválszövetség alelnöke, Ernhaft Attila, a Művészetek Völgye Fesztivál ügyvezetője, Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke, Podlovics Péter menedzser, az XLNT Booking vezetője, Tóth Gergely, a Supermanagement alapító tulajdonosa, Szepesi Mátyás, a Fábián Juli Emlékalapítvány kuratóriumi elnöke, zenész, Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/99962/pics/lead_800x600.jpg
fesztivál,koronavírus,pályázat,támogatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?