Blogolj!

Elhunyt Kátai Zoltán énekmondó

A Kossuth-díjas énekmondó, népzenész 66 éves volt.

Mély fájdalommal tudatom, hogy párom, Kátai Zoltán Kossuth- és Magyar Örökség-díjas énekmondó előadóművész ma kora reggel otthonunkban elhunyt

– adta hírül Kovács Andrea, Kátai Zoltán élettársa.

Kátai Zoltán 1954. november 3-án született Mosonmagyaróváron. Gyerekkorában zongorázni tanult, majd énekszakra járt a szombathelyi tanárképzőbe. Részt vett az első táncházzenész-képző tanfolyam, majd 1977-ben beiratkozott a nagybőgőn tanulók közé, ahol egy félévig Hamar Dánielhez (a Muzsikás együttes nagybőgőséhez) járt tanulni. 1983 és 1994 között a Mákvirág együttes tagja volt, akikkel bejárta a világot.

1983 óta hivatásszerűen zenélt és énekelt, olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Dinnyés József, Kecskés András, vagy Kobzos Kiss Tamás. A zenén keresztül jó barátsága került Sebő Ferenccel, Cseh Tamással és a Kaláka együttessel is.

Énekmondó titulusáról egyszer így mesélt:

Az énekmondó titulust én találtam ki, bár sokan tulajdonítják magukénak. 1983-ban úgy érkeztem Pestre, hogy az akkor már kedves barátom, Dinnyés József azt mondta, ne törődjek a lakással, lakhatok nála. Még abban az évben Szegedre, talán ifjúsági napokra kapott meghívást Dinnyés, és – mi sem egyszerűbb, természetesen – vitt magával. A plakátra kellett egy megnevezés. Jóska volt a daltulajdonos, amit egyébként meg ő talált ki, ez rendben is volt. A Dinnyésnél töltött napok alatt Tinódi Krónikáját olvasgattam, és éppen a Dávid király és Góliát küzdelmét megörökítő éneknél jártam. Ebben van egy strófa, ami úgy végződik, hogy énekmondással dicsérjétek az urat. No, ez ugrott be, s a plakátra azt írattam a nevem alá, énekmondó. Hát, így lettem énekmondó.

Életéről és munkásságáról itt írtunk bővebben.

https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/102266/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,Kátai Zoltán
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?