Blogolj!

Erdélyi politikusok is búcsúznak Szőcs Gézától

Erdélyi politikusok emlékeztek pénteken Szőcs Géza költőre, újságíróra és politikusra. A Kossuth- és József Attila-díjas alkotó csütörtökön este hunyt el 67 évesen.

"Megtisztelő volt vele együtt gondolkodni a politikáról”

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Országos Bizottságának tagja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, hogy Szőcs Géza "hatalmas személyisége" volt az erdélyi magyar kultúrának és a közéletnek, akivel az 1990-es években találkoztak, amikor a költő politikai szerepet vállalt.

Felidézte, hogy ellentmondásos volt Erdélyben a fogadtatása, amikor visszatért az emigrációból, de a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és a Reform Tömörülés végig kiállt mellette, sajnálták, amikor többet nem vállalt politikai szerepet. "Megtisztelő volt vele együtt gondolkodni a politikáról" - mondta Toró, majd hozzátette, hogy miután ismét elment Erdélyből végig követte az ottani eseményeket, tartották a kapcsolatot. Felidézte, hogy az első kisebbségi törvénytervezet fűződik az ő nevéhez, és szerepe volt az autonómia program kimondásában és támogatásában.

Hatalmas veszteség az ő halála, sok terv maradt befejezetlenül, egyike a legnagyobbaknak hagyott itt minket, de megmarad az életműve és a példája

- mondta Toró T. Tibor.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy közösségi oldalon tett bejegyzésben emlékeztetett arra, hogy Szőcs Géza 1990. december 1-jén felszólalt a Gyulafehérváron szervezett ünnepségen, ahol Erdély és a Román Királyság egyesülésének évfordulóját ünnepelték. Akkor Szőcs Géza beszédét meglehetősen ellenségesen fogadta a román hallgatóság. Kelemen Hunor szerint ennek ellenére Szőcs Géza felszólalt ezen a román nemzeti ünnepen, mert

"hitt abban, hogy talán egy olyan időszak következik, amikor a sérelmeket magunk mögött tudhatjuk, románok és magyarok pedig egyenértékű felekként építenek egy szabadabb demokratikus világot".

Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy Szőcs Géza költő volt, a legjobbak közül való.

Úgy élt és úgy alkotott, hogy mindenhol mély nyomot hagyott maga mögött. Felismerhető, éles rajzú nyomokat

- írta az RMDSZ elnöke.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szintén egy közösségi oldalon tett bejegyzésében egy személyes élményét elevenítette fel az elhunyttal kapcsolatban. Iskolás volt, amikor megtudta, hogy a költő Nicolae Ceausescu kommunista diktátor ellen emelt szót az Ellenpontok szamizdat folyóiratban. Már kamaszokként, felfogták hogy valaki meg mert szólalni, nemcsak suttogott. Hozzátette: az akkor felcsillanó szemek és a belső öröm emléke örökre vele marad, ahogyan Szőcs Géza jónéhány verse és írása is.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt írta a közöségi oldalán, hogy

Szőcs Géza akkor lett a nemzedéke bálványa, példaképe, amikor üldözte a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate, amikor megkínozták hűséges kiállásáért.

Emlékeztetett, hogy az Ellenpontok szerkesztőinek a madridi utókonferenciához eljuttatott Memoranduma célként fogalmazta meg, hogy nyerjen Székelyföld valódi és egész területére kiterjedő autonómiát. "Szőcs Géza akkor volt előfutára az autonómiatörekvésnek, amikor a a Ceausescu diktatúrával is szembe kellett fordulni. Az egész székelység vesztesége Szőcs Géza halála" - zárta gondolatát az SZNT elnöke.

Címkék: Gyász, Szőcs Géza
https://kulturvilag.blogstar.hu/./pages/kulturvilag/contents/blog/102273/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,Szőcs Géza
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?