Michelisz Norbert világbajnok!
Első magyarként nyerte meg a WTCR világkupát!
Blogolj!

Elárverezik Andy Vajna filmes relikviáit

2019.11.06.
Dorogi László
A producer özvegye, Vajna Tímea a Mokka című műsorban elmondta, az aukcióval szeretnének segíteni, a bevétel egy részét a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszívközpontja kapja meg.
Címkék: Andy Vajna, árverés

Plakátkiállítás nyílt Andy Vajna filmjeiből

2019.08.03.
Negyvenkét filmplakát, fényképek, személyes relikviák láthatók a Hongkong-Los Angeles-Budapest című kiállításon, amely az idén januárban elhunyt Andy Vajna születésének 75. évfordulóján nyílt a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben.

Végső nyugalomra helyezték Andy Vajnát

2019.02.01.
Csütörtök délután végső búcsút vettek Andy Vajnától a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A zárt körű szertartáson a család kérésére a sajtó nem vett részt, az azonban már korábban kiderült, hogy mások mellett Arnold Schwarzenegger is beszédet mond majd a búcsúztatáson.

Az állami parcellában temethetik el Andy Vajnát

2019.01.30.
Pintér M. Lajos
Lapértesülés szerint mégsem Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós mellett lesz a végső nyughelye a producernek.

Schwarzenegger is beszédet mond Andy Vajna temetésén

2019.01.28.
A Blikk információi szerint régi jó barátja, Arnold Schwarzenegger búcsúztathatja majd csütörtökön Andy Vajnát Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

Budapesten helyezik végső nyugalomra Andy Vajnát

2019.01.24.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány gondoskodik a múlt hétvégén elhunyt Andy Vajna temetéséről, a filmproducer, kormánybiztos végső nyughelye a budapesti Fiumei úti temetőben lesz.
Címkék: Andy Vajna, Gyász, Hírek

Ezeket a cikkeket olvastad már?